Hargita Megyei Kora Gyermekkori program



December 31-én zárult le a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által nyújtott, egy évre szóló támogatás (BGA/5294/6/2022 év), mely Egyesületünk működését finanszírozta. A programban megvalósítandó célként a 2019 -ben elindított Hargita Megyei Kora Gyermekkori program folytatását, a Hargita megyei gyermekek optimális fejlődésének megalapozását, valamint családjaik egészséges és sikeres működésének támogatását tűztük ki.

Az elmúlt évben a Korai Fejlesztő Központ tevékenységét egészítette ki Egyesületünk, főként a gyógypedagógiai munka folyamatos biztosításával. Így az egy év alatt közel 400 gyermek komplex vizsgálatát végeztük el. Az előző évek szűrő és szakmai munkájának köszönhetően egyre korábbi életkorban jutnak el hozzánk a gyerekek.
????️A felmérések alapján a gyerekek igen nagy része szorul fejlesztésre, ezt részben központunkban vállaljuk fel, ugyanakkor esettől függően próbálunk a család lakhelyéhez közeli megoldást találni.
Heti rendszerességgel 120 eltérő fejlődésű gyermeket látunk el,ez egy év alatt közel öt ezernyi fejlesztési órát jelent.
Ugyanakkor a program részeként nyári fejlesztő táborokat és intenzív terápiás heteket szerveztünk, ezek nagyon jó alkalmat biztosítanak arra, hogy a másként fejlődő gyerekek is megélhessék gyermeki létüket: arra törekszünk, hogy ugyanolyan jól érezzék magukat,mint tipikusan fejlődő társaik: felhőtlenül játszhassanak, olyan élményeket szerezzenek, melyekre a hétköznapokon nincs lehetőség. Ülhessenek lovon, simogathassanak kutyát, úszhassanak medencében, fessenek, legyenek maszatosak és szívből kacagjanak.
A táborok és intenzív hetek alkalmat adnak arra is, hogy a szülőket rövid ideig tehermentesítsük, ugyanakkor a nekik szervezett programokon alkalom nyílik a sorstársak megismerésére, erőforrásaik kibővítésére. Célunk, éreztetni velük, hogy nincsenek egyedül.
????️Ugyanakkor minden alkalmat megragadtunk, hogy a korai intervenció fontosságáról beszéljünk, oktatási és egészségügyi rendezvényeken tartottunk több előadást és workshopot.
????A jövőben szeretnénk folytatni az elkezdett munkát, mivel ezen a területen nagyon fontos a rendszeresség biztosítása, a kisebb nagyobb eredmények eléréséhez. Mivel az eltérő fejlődésű gyerekek száma növekvő tendenciát mutat, így munkánk fontossága nem kérdés a jövőre nézve.


Vissza

Íratkozz fel hírlevelünkre