Támogatás komplex felmérésekre,a gyerekek egyéni és kiscsoportos fejlesztésére valamint szakmai képzésre



Egyesületünk a Kulturális és Innovációs Minisztérium Pályázata (EG-00101-013/2021) révén két évre szóló támogatást nyert (2021.01.01-2022.12.31), melyet főként komplex felmérésekre,a gyerekek egyéni és kiscsoportos fejlesztésére valamint szakmai képzésre fordítottunk.

????️Az első megvalósítandó célkén a Hargita megyei korai fejlesztő igények egy részének lefedése tűztük ki. A projekt során egyesületünk a fejlesztő program keretén belül négy gyógypedagógust, egy gyógytornászt, egy megbízási szerződéssel bedolgozó szociális munkást, egy pszichológust, egy projekt menedzsert és egy menedzser asszisztenst foglalkoztatott. Így heti mintegy hetven órányi komplex fejlesztést tudtunk biztosítani a hozzánk járó gyerekeknek. Ugyanakkor egész évben biztosítani tudtuk a bejelentkező gyerekek komplex felmérését is.

????️A bejelentkező családok egy részét orvos küldi, ők már konkrét diagnózissal érkeznek hozzánk, azonban a családok nagy része azért kér tőlünk segítséget, mert olyan nehézségekbe ütköztek gyermekükkel kapcsolatban,mellyel nem képesek egyedül megküzdeni. Az elakadások hátterében gyakran valamilyen viselkedés vagy mentális probléma húzódik meg, de gyakori előfordulást mutat a megkésett mozgás és beszédfejlődés, az ADHD,értelmi akadályozottság, epilepszia, az autizmus spektrum zavar, izom-, csontrendszeri fejlődési zavarai, mozgásszervi rendellenességek, illetve enyhébb neurológiai, pszichológiai tünetekkel is találkozunk.

????️Ahhoz, hogy ilyen sokféle problémát el tudjunk szakszerűen látni, folyamatos szakmai továbbképzésre van szükségünk. A képzések első sorban munkatársainkat célozzák, ugyanakkor az is célunk, hogy minél több magyar anyanyelvű erdélyi segítő szakembernek elérhetővé tegyük, javítva így az erdélyi korai fejlesztés minőségét.

????️Jelen pályázatban a DSZIT (Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápia, https://www.dszit.hu/) képzést sikerült megszerveznünk, a Magyar DSZIT Egyesület közreműködésével.
A képzés első két modulja online zajlott. A harmadik modult Egyesületünk székhelyén szerveztük meg.
A képzésre 36 résztvevő jelentkezett, akik közül 8 szakember egyesületünk munkatársa. A résztvevők hat megyéből jelentkeztek (Hargita 19, Kovászna 6, Kolozs 5, Brassó 1, Bihar 3, Maros 2), szakmájukat tekintve pszichológusok, gyógytornászok, gyógypedagógusok, mindenki aktívan dolgozik a szakterületén.
Egy befejező modul után a szakemberek DSZIT terapeutaként dolgozhatnak a gyerekek ellátásán.

????A jövőben is szeretnénk további képzéseket elsajátítani, javítva ezáltal a korai intervenciós ellátást.


Vissza

Íratkozz fel hírlevelünkre